Blokkolja a fekete-tengeri kikötőkből induló gabonaszállítmányok kihajózását Oroszország. Jelenleg több millió tonna gabona áll a raktárakban Ukrajnában, ami az ENSZ jelentése szerint több mint 300 millió ember élelmiszerellátását érinti majd – főként Afrikában. Az ukrán gabona miatti élelmiszerhiány már számos országban erősen érezteti hatását, az e miatt bekövetkező destabilizáció és migrációs hullám gyakorlatilag borítékolható – mondta David Beasley, az ENSZ élelmezési programjának illetékese, hozzátéve: a szervezet az éhezőknek szánt gabonamennyiség felét vásárolta eddig Ukrajnából, a tengeri blokád miatt azonban Ukrajna jelenleg csak vasúti vagy folyami úton tudja a szállítmányokat elindítani, a szűkös kapacitás miatt ezért felére csökkent az export.
A tengeri blokád válaszlépés volt az USA 40 milliárdos hadisegély-csomagjára, amit a Kongresszus megszavazott. A Kreml úgy reagált a kikötők megnyitására irányuló kérésre, hogy közölte:
a kereskedelmet elsősorban az USA és az Európai Unió szankciói taszították káoszba,
így nem ártana azokat felülvizsgálni, ha újra nagy mennyiségű ukrán búzát akarnak látni a világpiacon.
Nagy-Britannia most úgy döntött, kézbe veszi a dolgot, és a blokád megtörése érdekében azzal a gondolattal játszik, hogy hadihajókat küld a kulcsfontosságú fekete-tengeri kikötőkhöz – elsősorban Odesszához –, biztosítva az ukrán teherszállítók kijutását onnan. A korridor létrehozásának tervéhez több ország is csatlakozott, Moszkva kompromisszumképessége azonban kulcsfontosságú a kivitelezésben.
Ukrajna nagy hatótávolságú rakétákat kért a nyugati országoktól, hogy a partokról tudja lőni az orosz hadihajókat.
A brit felajánlással egy időben Dánia bejelentette, hogy Harpoon rakétákat szállít Ukrajnának, amelyekkel Odesszából tudják lőni az orosz flotta egységeit.
(Zelenszkij régóta követel nagy hatótávolságú rakétákat, eddig azért nem kapott, nehogy eszébe jusson orosz területeket támadni vele, ezzel új dimenzióba helyezve a háborút.) A britek közben aknamentesítik a tengert a kérdéses területen, majd kíséretet biztosítanak a teherszállítóknak.
Az akcióban Litvánia is részt venne. Gabrielius Landsbergis külügyminiszter úgy fogalmazott: a hadihajók jelenléte nem eszkalálná a konfliktust, mivel azok nem vesznek részt a háborúban. Nem tudni, pontosan ezt hogyan értette, mert ha az ukránok dán szállítású amerikai Harpoonokkal lövik az orosz hajókat, mindezt úgy, hogy közben brit és más országok hadihajói cirkálnak háborús vizeken, a Kreml nehezen fogja másként értelmezni a helyzetet. Miután a szankciók enyhítéséről a nyugati országok nem tárgyalnak, a hadihajók megjelenése a Fekete-tengeren újabb súlyos konfliktus forrása lehet.